2018. április 4., szerda

Prologue



Sziasztok, drágaságok!

A nevem Leah és 20 éves vagyok. Nem igazán tudom mit kéne írnom, így jobbnak látom a nyitó beszédet rövidre fogni. Szóval, remélem tetszeni fog nektek a kis irományom és idővel rendszeres olvasóimmá váltok!

Addig is jó szórakozást kívánok nektek,
Leah. :) 



„És ha valaki bánt téged, harcolni fogok
De a kezeim eltörtek, túl sok ideje
Úgyhogy a hangomat fogom használni, rohadt durva leszek
Ezek a szavak mindig győznek, de tudom, hogy most veszteni fogok”
 - Tom Odell – Another Love


A torkom is összeszorul, mikor arra az együtt töltött napra gondolok. Könnyeim lecsordulnak államon és azt kívánom, bár meg se ismertem volna. Soha. Nem hiányzott nekem, nem volt szükségem rá – az általa okozott fájdalmakra pedig végképp nem. Miért tette ezt velem? Miért hagyott el? Jobb kezemmel már törölném le arcomról a sós könnycseppeket, amikor megérzem azt az ismerős illatot, ami az utóbbi időben vigaszom volt. Ahelyett, hogy arcomhoz érnék, lesütöm szemem és még szorosabban összeszorítom ajkaim, hogy kevésbé látszódjon remegésem.
- Ugye tudod, hogy nem töltheted így az egész napot? – Noel hangjában hallom saját magam csalódottságát. Mintha egy tükröt tartana elém, amin keresztül szembesülnöm kell minden egyes rossz döntésemmel, amit miatta hoztam. Egy olyan férfi miatt, aki még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy megválogassa szavait.
- Tudom… - sóhajtom, majd még egyszer utoljára megengedem magamnak azt a luxust, hogy arra a személyre gondoljak. Mintha csak olyan egyszerűen ki lehetne őt űzni gondolataim bugyraiból. Istenem…

.
.
.
.
.
.
template by oreuis